Tel.: +36 42 889 180
július 2021

Month

„Nem csak szolmizálnak, nem csak énekelni tanítja őket. BESZÉLGET velük! Ettől szenzációs!”- mondta egy kórustag anyukája Nemes József tanár úrról a szerdai máriapócsi hangverseny végén. Nemes József, akiről szerdán az a mondat is elhangzott egy görögkatolikus atya szájából, hogy a megtestesült lelkesedés és lelkesítő, 2004 óta irányítja a korábban Bányai Júlia Általános Iskolában működő gyermekkart....
Bővebben
Találjuk meg az emberközeli Istent, aki ma is megmutatja magát nekünk! – A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megtartotta búcsúi ünnepét Máriapócson Amikor a zarándok Mária-kegyhelyre, Máriapócsra érkezik, a hazaérkezés öröme járja át. A Szűzanyához érkezve célba érünk, és egy új kezdet előtt állunk. Szükségünk van az anyai ölelésre, amely erőt, bátorítást jelent számunkra, ugyanakkor új kezdetet is,...
Bővebben
A Miskolci Egyházmegye zarándoklatán szentelte pappá Atanáz püspök Gergely Tamás diakónust. Szent Illés próféta emléknapját július 20-án tartja egyházunk, a Miskolci Egyházmegye hagyományosan ekkoriban szervez közös zarándoklatot nemzeti kegyhelyünkre. Idén az ünnepet megelőző vasárnapon, július 18-án valósult meg ez. A zarándoklatok újjáéledésének tanúja volt most a Kegytemplom; szombaton egy-egy család, kisebb csoport, kora este padig...
Bővebben
Évente egyszer biztos! Van, hogy többször, van, hogy egyénileg. De évente egy alkalommal egészen biztosan közösen is elgyalogolnak a rókahegyi és a jósavárosi hívek Máriapócsra. Íme, 2021-ről egyikük beszámolója: “Immár hagyomány, hogy Rókahegyről gyalog zarándokolnak a hívek az Illés napi búcsú szombatján Máriapócsra. Így történt ez az idén is, 2021. július 17-én. Hajnali fél 4-kor...
Bővebben
„Útonlevők 22+” elnevezésű zarándoklat indult Tiszaújvárosból kegyhelyünkre. Július 15-én az ottani görögkatolikus templomban Jeviczki Ferenc parókus fogadta a zarándokokat: „Amikor az ember zarándoklatra indul, lelkileg akar növekedni, fejlődni, belsőleg akar átalakulni. A mai szolgálat is ebben a ráhangolódásban segít és reméljük, mindannyian lelkileg gazdagodva érkezünk meg hitünk növekedéséhez.” Ezt segítendő, vecsernyével kezdték a közös együttlétet,...
Bővebben
Életük különböző területeit vették górcső alá Máriapócson a görögkatolikus papnék, Dr. Papp Miklós gondolatai és tanácsai mentén. 2021. július 8-11. között tartott a neves morálteológus lelkigyakorlatot a metropólia papnéi számára. A csütörtök estétől vasárnap délutánig tartó tartalmas program mottóját Miklós atya így fogalmazta meg: „Lépj egyet előre!” Ezt nem tudja megtenni senki úgy, hogy nincs...
Bővebben
Az idei évben a sok bizonytalanság mellet, a motoros zarándoklat és a hozzá kapcsolódó események megszervezése sem volt zökkenőmentes, így egyszerűsített programokkal várták a szervezők a görögkatolikus vaspapucsosokat. Volt lelki része, motorozás és egy záró Szent Liturgia, igaz, egy búcsúhoz sokkal több nem is kell. Tatai Zoltán atya beszámolóját olvashatják: A szokásoknak megfelelően, csütörtökön délután...
Bővebben
2021. június 27-én elbúcsúzott a máriapócsi hívektől Grunda Dávid atya, aki négy éven át káplánként szolgálta a közösséget. „Hálás vagyok a Gondviselőnek, hogy a papi szolgálatomat itt kezdhettem el közöttetek, veletek élhettem meg a papság örömeit, és a ti támogatásotok mellett tapasztalhattam meg a szolgálat kihívásait is” – fogalmazott Dávid atya. A továbbiakban a nagykállói...
Bővebben
A személyes imaélet kialakítása, mélyítése az embert körülvevő nyüzsgésben, a digitális világ, a rengeteg információ áradata közepette – nem hiheti senki, hogy ez könnyen megy… Papoknak sem! S közben többségük apa is. Mintát találni és erőt meríteni, Krisztussal élni az életet … A magyarországi görögkatolikus papok számára a fenti témákat (is) érintve  tartott Máriapócson lelkigyakorlatot...
Bővebben