Ahogyan minden évben, most is végigénekeltük a feltámadási szertartást Tamásvasárnap a temetőben. Hogy mi értelme ennek? Hát hol énekelhetnénk leghitelesebben a feltámadásba, az Örök Életbe vetett hitünkről, ha nem a temetőben?
A kánon és a sztichirák után Pindzsu István atya beszélt pár percet a jelenlévőkhöz. Leszögezte, ez az a hely, ahol kiegyenlítődnek a dolgok, ahol nincs gazdag meg szegény, nincs magas meg alacsony, sem semmi különbség. Jó kijönni ide, helyére tenni saját dolgainkat, imádkozni, akár sírni is. Itt szembesülünk valami véglegességgel. Elődeink számára a földi élet itt befejeződött.
Milyen nagyszerű, hogy mi még hazamehetünk, visszamehetünk az élők közé, a hétköznapi életünkbe, és még van lehetőségünk bármit megváltoztatni. Még érkezünk javítani, javulni, jobb emberré válni, élhetőbbé, szeretetteljesebbé tenni a világot!
Ilyen lendülettel indultunk vissza a kegytemplomhoz, és ezzel a lelkesedéssel folytatjuk mindennapjainkat.