Nagykedden Atanáz püspök atya elénk állította Jóbot, akinek élettörténete megdöbbentő… Hogy lehet valakinek akkora hite, hogy amikor a jómódból egyszercsak nincstelenségben találja magát, mindent és mindenkit elveszít, betegséggel kell küzdenie, akkor háborgás helyett hálát ad az Úrnak, áldja az Ő nevét mondván: „ Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”(Jób 1,22)Manapság mi is nehézségeket, ha úgy tetszik, csapásokat élünk meg. De jó volna szorongattatott helyzetünkben Jóbhoz hasonlóan viselkedni, és hálával fogadni mindent…
Az elhangzott evangéliumi szakaszról is asszociált főpásztorunk a járványra. „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. 36Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. „ (Mt 25, 35-38) Egy éve maszkban járunk, alig ismerjük föl egymást. Azt látjuk, hogy Jézus is maszkban, mintegy álruhában van köztünk…Vigyázzunk! Nehogy ne ismerjük föl! Ott van a rászorulóban, a betegben, az éhezőben, szomjazóban, …
Legyünk résen, mint az okos szüzek, akik éberen várják a Vőlegényt!
Íme, a Vőlegény jő éjfélkor * és boldog a szolga, kit virrasztva * ámde méltatlan,
akit lustálkodva talál. * Vigyázz, ó én lelkem, * és sok álommal ne terheld magad, *
nehogy a halálra adatván * a mennyországból kivettessél, * hanem serkenj föl, kiáltván:
* Szent, szent, szent vagy Isten, *’ az Istenszülő kedvéért könyörülj rajtunk!