Pünkösdhétfőn vasárnapi szertartásrendet tartottak Máriapócson. Utrenyén és a 9 órai Szent Liturgián Ábel püspök atya is a kegytemplomban ünnepelt. A korlátozások óta most először jöttek a leendő elsőáldozók és családtagjaik. Nagyszerű volt végre nagyobb létszámmal megélni egyházhoz tartozást, közösséget. A 11 órai liturgiára is sokan érkeztek, ennek végén körmenetet tartottak a megújult templomudvaron.
Mosolygó Tamás atya is a közösség fontosságát hangsúlyozta prédikációjában. A felolvasott apostoli (Ef 5,8b-19), illetve evangéliumi szakaszra (Mt 18,10-20 és Mt 28, 18-20) utalva azt a kérdést tette föl: vajon tudunk-e valódi tagjai lenni egyházunknak?
Vannak, „akik hitükben még kicsinyek”, nekik szeretetre, támogatásra van szükségük. Óvni és védeni kell őket, sőt, utánuk menni, hiszen még nem tudják, milyen jó a közösségben, a Pásztor közelében élni. Sokan, akik a közösséghez tartoznak, bizonytalanok, hogyan is éljék meg a Krisztushoz tartozást. A segítségnyújtás fokozatait tárta elénk a szentírási szakasz, javasolva négyszemközti és közösségi beszélgetést, de egyházi vezetők iránymutatásának a kérését is. Beszélt azokról is, akik erősen kötődnek a közösséghez. Ám valamiért megbotlanak, „bűnben kóborolnak”. Ahogyan Szent Pál fogalmaz: „Tudom a jót, mégis a rosszat teszem”, elbuknak.
Tamás atya azt mondta, nem szükséges elhelyezni magunkat egyik csoportban sem, hiszen kicsikét mindegyikhez tartozunk. Inkább örüljünk annak, hogy a növekedést adó Lélek mindegyikben segítségünkre van!
Legyen így! Kérjük, segítsen! S ne csak pünkösdkor!