Folytatódnak a programok, végezzük a szertartásokat, fogadjuk a zarándokokat. Ahogyan ma a komlóskai híveket, vagy Debrecenből egy férfiakból álló, formálódó közösséget. Együtt imádkozunk, elmélkedéseket hallgatunk, gyónásban tisztulunk. De a kötetlen beszélgetések témája a háborús helyzet, menekülő embertársaink segítése, Kárpátalján élő barátaink sorsa felé irányul.
Más jelentőséget kap az eddigihez képest a liturgia első ekténiája: „Békességben könyörögjünk az Úrhoz!” (Meg a többi, hiszen többször is elhangzik a béke, békesség, mint elérendő állapot…) Ugyan mást jelent a lelki béke, ami bármilyen körülmények között megteremthető, és mást az a nehéz helyzet, amellyel most szembesülünk, de nyilván az az optimális, ha minden tekintetben békében és békességben tudunk élni. Akár a felolvasó felé mondja a pap, hogy „Békesség néked!”, akár a teljes templomi közösség felé, hogy „Békesség mindnyájatoknak!”, a fejünk, a szívünk tele van a vággyal,… Ami eddig természetes volt, azt most könyörgéseink tárgya.
Az élet nem állhat meg. De másképp folytatódik.