„Éli, Éli, lamá szabaktáni!” – Jézus kereszten elhangzott szavai, Máté evangélista feljegyzése szerint. (Mt 27,46)
Nagycsütörtökön végigolvastuk a kínszenvedési evangéliumokat, átelmélkedve tizenkét szentírási szakasz segítségével mindazt, amit értünk vállalt az Üdvözítő.
Sokféle volt a nagyböjtünk, mondhatni, annyiféle, ahányan vagyunk… Másként, különbözőképpen éljük meg a nagyhetet is. Ma nagypétek van… ma elborzadunk az emberi gonoszságon. Ma sírunk a fájdalom miatt, felháborodunk a hálátlanság láttán. Talán még ítélkezünk is, magunk is bizonygatva, hogy sosem tagadnánk meg Jézust… Látunk embereket, akik elrendelték a kivégzést. Látjuk azokat, akik teljesítik a parancsot. Halljuk, amikor a kereszt alatt egyesek megdöbbenéssel megállapítják Jézusról: ő valóban igaz volt.
Látunk embereket, akik sajnálják a szenvedő Krisztust, olyanokat, akik segítenek neki, látjuk a vele együttérző asszonyokat. Látjuk a szerető szívű Anyját.
Ám Krisztus egyedül volt. Annyira, hogy kifakadt belőle: „Istenem, miért hagytál el engem?”
Holott tudjuk, hogy egyetlen pillanatra sem szakadt ki a Szentháromság szeretetközösségéből. Mégis megélt valami megfoghatatlanul mély magányt…
Ma imádkozzunk mindazokért, akik átélik az elhagyatottságot. Nem feltétlenül a kórházi ágyon haldokolva. Annyi bizonytalanság van a járvány, a covidfertőzés körül, hogy a már-már kétségbeejtő magány megéléséhez még túlzottan rossz állapotba sem kell kerülni… Vigyázzunk egymásra azzal, hogy nem éritnkezünk, de szeressük egymást telefonhívással, massanger-üzenettel, egymásért felajánlott imádsággal!