A Görögkatolikus Metropólia régi hagyománya, az Országos Görögkatolikus Hittanverseny. Mivel ezen esztendőben ez a rendkívüli helyzet miatt nem került megrendezésre, ezért őszi időszakra egy játékos összejövetel lebonyolítását terveztünk. 2021. november 6-án a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely adott otthont, ezen rendezvénynek.
A program 09.30-kor regisztrációval kezdődött. A Kegytemplomban imaórát imádkoztunk Fülöp érsek metropolita atya vezetésével, mely végén Ábel püspök atya köszöntötte az összegyűlt fiatalságot. Hierarcha társai nevében szeretettel fogalmazta meg, mekkora öröm mindhármójuknak, hogy a fiatalok itt vannak, találkozhatunk és kicsit kötetlenebb összejövetelt valósíthatunk meg.
Tizenöt állomás várta a csapatokat, melyeknek zöme az Emmanuel Házban, illetve az előtte lévő területen lett kialakítva. Minden csapat egy kincskereső füzetet kapott, melybe bekerültek az állomások, a kapott pontok és egy érdekes térkép a helyszínről.
Az állomások között szerepelt többek között, a talán legnépszerűbb helyszín a „Lődd ki a bűnt” nevű, ahol bójákra felragasztott bűnöket, és egy Bibliai ellenséget Góliátott kellett célba dobva leütniük a csapattagoknak. Jó megfigyelő képességet várt tőlünk a „Jól nézd meg!” helyszín, melyben egy montázs szerűen elkészített képen kellett ismerős szentírási történeteket, bibliai eseményeket, személyeket felismerni. „Bibliai álomcsapat”– ot kellett választani, melyben egy nagy focipálya képén kellett elhelyezni, -melynek volt egy Ószövetségi és egy Újszövetségi része, – a megadott szentírási szereplőket. Nagyon érdekes volt „Bibliai Brain Box”, melynek keretében Bibliai eseményeket, kellett színes kép, vagy ikonok formájában megtekinteni és visszaemlékezve válaszolni a feltett kérdésekre. Volt „Proszfora totó”, mint az esztendő tervezett hittanverseny anyagának játékos kérdéssora. A „Mozaik – Ikon” –állomáson mozaikszerűen szétvágott ikonokat kellett összerakni. Kézügyességünket és gyorsaságunkat gyakorolhattuk az Ünnepi Ikont, illetve Liturgikus tárgyakat ábrázoló puzzle összerakásánál. Az „Eucharisztikus állomáson” a fiataloknak egy óriás molinón kellett sorrendbe rakni a Szent Liturgia részeit. Egy másik molinón a „Tízparancsolat” képei szerepeltek összekeveredve, ahol a parancsolatot és azok sorrendjét állapították meg a versenyzők. Volt „Ikon felismerés”, melyek az ünnepeket ábrázolták. Két érdekes állomás feladatai között szerepelt a „Kegytemplom és a Fatemplom” megtekintése, majd kérdéssorok kitöltése, mely figyelmességet és szemfülességet igényelt a megmérettetésen résztvevőktől. Volt „Párkereső”, melynek keretében színes golyók párjait kellett megtalálni, liturgikus szavakat összerakva. Érdekes volt mágnestáblán elhelyezni a különböző liturgikus eszközök képeit, melyek vagy „az oltárhoz, vagy az előkészületi asztalhoz” tartoztak.
A feladatok végeztével, amig összesítették a pontokat, finom ebédet szolgáltak fel számunkra, az Emmanuel – házban. A vendéglátást követte az eredményhirdetés, melyet már nagyon vártak a jelenlévők.
A gyülekezéskor is tapasztaltuk már, hogy a fiatalok egészséges versenyszellemmel érkeztek. Voltak, akik mindenképp győzni szerettek volna, egyes csapatok a felkészítő atyával együtt az utolsó pillanatokig a lehetséges feladatokat beszélték át. Volt olyan kisfiúcska aki, amikor az atyák jó szándékúlag egy – egy útbaigazítást adtak neki, a feladatmegoldás során, lelkiismeretesen megkérdezte, „hogy akkor ez most csalás?” A jelenlévő atyák mosolyogva válaszolták, nem csak egy kicsit segíteni akartunk nektek.
A hittanversenyen megszokott 5-6 és 7-8 osztályos kategóriában hirdettünk eredményeket:
5-6. kategória
- Miskolc-Belváros I.
- Rozsály I.
- Sajószentpéter I.
- Nyíregyháza I
- Nyíracsád II.
- Nyíracsád III.
7-8. kategória
- Arnót
- Miskolc-Belváros III.
- Nyíracsád V.
- Nyíregyháza II.
- Sajószentpéter II.
- Kisvárda V.
Az esemény zárórészeként Fülöp érsek metropolita atya és Atanáz püspök atya adta át az ajándékokat, illetve értékelte a napot és áldással zárta a hittanos találkozót.
Természetesen nem a verseny, hanem a játékos közösségi találkozás volt a célja a Miskolci Egyházmegye által szervezett, Metropóliai rendezvénynek. A jelenlévők az erre az alkalomra készült csokoládét és kulcstartót kaptak ajándékba. Az összejövetelen közel háromszáz fő vett részt.
A jó hangulat, felszabadult játék, kötetlen közösségi együttlét, imádságban találkozás az Úrral, az Istenszülő kegyhelyén erővel töltött el mindannyiunkat.
Így térünk vissza a mostani nehéz időszakban a hétköznapokba az Istenszülő Szűz Mária oltalmával és közösségünk megtapasztalt megerősítő erejével.
Jármi Zoltán
Miskolci Egyházmegye HB Elnök