Tel.: +36 42 889 180

TI VAGYTOK A GÖRÖGKATOLIKUS EGYHÁZ JÖVŐJE! AZ ORSZÁGOS HITTAN- ÉS LITURGIKUSÉNEK-VERSENY DÖNTŐJE

Kétszáznegyvenhárman mérték össze tudásukat a XIV. országos liturgikusének- és hittanverseny döntőjén Máriapócson.

Igazi görögkatolikus ünnep volt Máriapócson az országos liturgikusének- és hittanverseny országos döntője március 31-én. A kerületi, majd egyházmegyei döntőkből az országos fináléba jutó 243 versenyző, felkészítőik és családtagjaik töltötték meg nemzeti kegyhelyünk központját a borongós tavaszi napon.

Borúra derű volt a sok izgalommal teli arc, az egymást üdvözlő régi barátok, az egymást bíztató iskolatársak látványa. Az Emmánuel Zarándokközpont és a Családvár egy órán keresztül fogadta a regisztrálókat. Tíz órakor a zsúfolásig megtelt kegytemplomban Ábel püspök atya által vezetett imádsággal vette kezdetét a megmérettetés, melyhez a legszentebb Istenszülő segítségét kérték a résztvevők.

A legmesszebbről a szegediek, majd a kecskemétiek és a budapestiek érkeztek, de a legtávolabbi versenyzők a szombathelyiek voltak: ők a technika segítségével online vettek részt a döntőn.

Az ország 110 legjobb hittanosa kezdte meg a döntő feladatsorának írását, miközben négy helyszínen egyszerre kezdőtött a liturgikusének-verseny négy korcsoportjának döntője.

A helyszíneket folyamatosan látogatva megdöbbenve tapasztaltam, micsoda élményben van részem: ezek a gyerekek csodálatosan énekelnek! Görögkatolikus dallamvilágunk csodaszép imádságai két órán keresztül 137 torokból szálltak az ég felé. Külső szemlélőként is biztos lehetett benne az ember: a zsűrinek igen nehéz dolga lesz, mert ezek a gyerekek csordultig telt szívvel, imádságos lélekkel jöttek el, hogy tanúságot tegyenek nem csak tudásukról és hangjukról, de görögkatolikus örökségünkről, kulturális és lelkiségi kincsünkről.

Az ebéd alatt a zsűri tagjain és a versenylapokat javító hittanárokon volt a sor – meg kellett hozni a legnehezebb döntést: rangsorolni az ország legjobbjait.

Az énekverseny eredményhirdetése a figyelmes szemlélő számára a verseny által nyújtott lelki élménnyel vetekedett. Az eredmények már a zsűritagok kezében lapultak, a Családvár nagytermét izgalomtól piros arcú, izgő-mozgó gyermekek töltötték meg. Mivel az országos döntőbe a legjobbak jutottak be, minden résztvevő arany-, ezüst-, vagy bronz fokozatú minősítést kapott. Ahogy Radics Terész, az első korcsoport zsűrijének tagja mondta, nem csak azért volt nehéz a döntés, mert mindenki ügyes, hanem, mert ez nem csupán verseny, hanem imádság, liturgikus zenei örökségünk ápolása. „Belőletek kerülnek ki az új énektanárok, kántorok – de ha mégsem, annyit mindig tegyetek meg, hogy a templomban énekeltek!”

Könnybe futott az ember szeme attól a lelkesedéstől, ahogy egy-egy iskola versenyzői üdvrivalgásban törtek ki bármelyik társuk díjazásakor. Mindenki örült mindenkinek, mindenki boldogan vette át oklevelét, hogy aztán helyére visszaérve társai ölelgessék, vállát veregessék. Ugyanilyen megható volt az a szeretet, amit fölkészítő tanáraik iránt tanúsítottak a gyerekek, mikor őket is megjutalmazták.  A leghangosabbak a nyíregyházi szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjai voltak, akik úgy örültek felkészítő tanáruk nevét hallva, mintha a lottót nyerték volna meg.

Az énekverseny eredményhirdetését követően az Emmánuel Zarándokközpont emeleti termére figyelt minden tekintet: kezdetét vette a hittanverseny várva-várt eredményhirdetése. A díjkiosztót követően az ablakok mindkét oldalán vízcsöppek csorogtak lefelé. Kint a tavaszi eső csöppjei vánszorogtak a párás ablakon, odabent az öröm és bánat könnyei folytak az arcokon. Volt, aki képtelen volt elhinni, hogy nyertek, volt, akinél a hatodik hely miatt tört el a mécses. Obbágy László atya, a versenyt idén lebonyolító Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatási referense azonban azt mondta: „senki ne sírjon, senki ne bánkódjon, hisz ma itt mindenki nyertes. Ti vagytok az ország legjobbjai!”

Búcsúzó szavaiban Fülöp metropolita felidézte, hogy csodálkozva kérdezték tőle többen is a verseny előtt, hogy sikerült mindhárom püspök atyának egy egész napot erre a versenyre szánni.  „Nem volt nehéz” – tette hozzá a főpásztor. „Hogy is lett volna nehéz, hiszen a görögkatolikus egyház jövője a tét. Ti vagytok a görögkatolikus egyház jövője, ti vagytok a jövő görögkatolikus egyháza!”

E sorok szerzőjének nem csak munka, de közösségi élmény, lelki program, görögkatolikus ünnep volt ez a nap. Kívánom, hogy jövőre még több résztvevőnek és nézőnek legyen része ebben a csodálatos élményben.

Köszönet és elismerés illeti a liturgikusének-verseny lebonyolítóit és zsűrijének tagjait: Vadász Viktóriát, Papp Valériát, Polyák Rebekát, Fülöp metropolitát, Kökényessy Zsófiát, Hoskó Imolát, Sütőné Görgényi Mónikát, Nemes Józsefet, Királyné Kocsis Magdolnát és Radics Terézt, a hittanverseny lebonyolítóit: Obbágy László atyát, Orosz Beátát és Markos Kittit.

A liturgikusének-versenyen arany fokozatot elért versenyzők ingyen vehetnek részt a nyári liturgikusének-táborban! 

Az eredményeket megtalálják:

https://hd.gorogkatolikus.hu/Ti-vagytok-a-gorogkatolikus-egyhaz-jovoje!-Az-orszagos-hittan–es-liturgikusenek-verseny-dontoje-2022-aprilis-01?fbclid=IwAR05SgFf1Wvf-QISWKctcvyJ6RJkTocNxBGd7PQM0BeKWTIHfmqVd2Q8Fpk

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Leave a Reply