Tel.: +36 42 889 180

HÚSVÉTRA HANGOLÓ GÖRÖGKATOLIKUS IFJÚSÁGI LELKIGYAKORLAT MÁRIAPÓCSON

Ismét elérkezett a húsvétra hangoló OGIF ifjúsági lelkigyakorlat ideje. Az április 8-10-ig tartó alkalmon a lelki feltöltődés mellett közösen ünneplik meg Jézus Jeruzsálembe való bevonulását a Máriapócsra látogató fiatalok.

Immár a hatodik ifjúsági lelkigyakorlat lesz ez az esemény, ezért ideje elgondolkodni azon, hogy miért is megyünk, szinte rituálisan, újra és újra a kegyhelyre. 

De a kérdést ugyanígy feltehetjük akár a Liturgia állandó részeivel kapcsolatban is, sőt, az egyszerű imádságok vonatkozásában is. Miért vannak bizonyos szavak, amiket szüntelenül ismétlünk? A válasz felé a Lukács evangéliumából származó idézet, ami a lelkigyakorlat mottója, indít el minket: 

“Állhatatossággal megnyeritek majd az életet.” (Lk 21, 19)

Minden évben ugyanúgy van húsvét – de mégis mindig másként éljük meg. Ugyanígy, az ifjúsági lelkigyakorlatnak is vannak bevett részei – de mindig új gondolatokkal, lendülettel térünk haza. A közös imádság, beszélgetés, a találkozás mind mind kiemelik ezt a hétvégét a megszokásokból. A lelkigyakorlat vezérfonalai a kitartás, a motiváció, a töretlen hit és az imádság. Ennek megfelelő tematikájú közösségi és egyéni elmélyülést is biztosító programmal készülnek a szervezők. A lelki vezetést Verdes Miklós atya biztosítja. 

Jelentkezni április 1-ig az OGIF Facebook-oldalán megadott eseményben leírtak alapján lehet, nagy szeretettel várunk minden 15-25 éves fiatalt!

(Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye)

Leave a Reply