Tel.: +36 42 889 180

Második gyertyagyújtás

November 21-én, az Istenszülő templomba vezetésének ünnepén gyújtottuk meg karácsonyi koszorúnkon a második gyertyát.

Ezúttal a Szent Makrina Idősek Otthonának lakói és munkatársai segítették az ünnepi készülődést. Verseket olvastak, és olyan dalokat énekeltek, amelyekbe a jelenlévők is be tudtak kapcsolódni. Talán az sem mellékes, és tanulhatunk belőle, tőle, hogy a legidősebb szavaló 94 éves volt! Köszönjük a kis műsor összeállítását!

Gondolatait Kiss Andor atya tárta elénk, hangsúlyozva: mindannyiunknak szüksége van a karácsonyi felkészülésben a külsőségekre, hiszen más a hangulat egy kitakarított, feldíszített lakásban, ám még inkább szükségünk van arra, hogy őszinte gyónással a lelkünk is „kitakarítva” várja Jézus megszületését.

A második gyertyát Andor atya, főgyóntató és Keresztes S. Bazilia nővér gyújtotta meg.

Jelképes agapé és rövid kántálás zárta az együttlétet. Sokan nem haza, hanem a 17.00-kor kezdődő Szent Liturgiára mentek. Talán megfogadva Andor atya tanácsát…

Leave a Reply