„…megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Judeában és Szamariában, sőt, egészen a föld végső határáig… Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől…” (Ap Csel 1, 8-9)
A máriapócsi bazilita rendház udvarában álló fatemplom címünnepe: Urunk mennybemenetele. Korábbi években az atyák, a Pócson szolgáló papok és családjaik, a bazilita harmadrend tagjai ünnepeltek együtt, idén azonban erre a járványügyi előírások miatt nem volt lehetőség.
A megszokotthoz képest más, mégis szép napja volt a közösségnek Áldozócsütörtök. Családias, bensőséges hangulatban zajlott a Szent Liturgia. Illés atya, a helyi rendház vezetője, valamint a vele egy közösségbe tartozó József atya és András atya közös imádságra hívta a szerzetesrend női ágának tagjait, Bazilia és Ágota nővért, s csatlakozott Orosz István kegyhelyigazgató atya is. Több napig itt tartózkodott Kárpátaljáról Onysko Mikhaylo Francisko rendi elöljáró atya, és Stanko Yaroslav Mikhaylo atya, akik a nyelvi nehézség ellenére örömmel vettek részt a közös imádságban.
A liturgia után – ugyancsak szűk körben – kis vendéglátást tartottak, ahol érdekesen zajlott a beszélgetés: magyarul, ukránul, románul, angolul, Google-fordítóval, mondhatni: kézzel-lábbal, mert olyan közös nyelvet nem találtak, amelyet minden asztalnál ülő ismert volna. Azonban József atya igen bölcsen anekdotázott:
Amikor évtizedekkel ezelőtt Dudás püspök úr Kárpátaljára látogatott, szembesült azzal, hogy nem egy tiszta, irodalmi nyelvet beszélnek az emberek. Sok nemzet él ott együtt, emiatt kicsit a köznapi társalgás is amolyan többnemzetiségű módon zajlott. Mai napig azt mondják rá: „po násemy”, azaz „a mi nyelvünkön” beszélünk. A püspök érdeklődött: Önök németek? – Nem – volt a válasz. – Önök ukránok? –Nem. – Önök románok? – Nem. – Önök lengyelek? – Nem. – Szlovákok? Magyarok? – Nem, nem. – Hát akkor? – Mi görögkatolikusok vagyunk!
Erre csakis azt lehet mondani: köszönjük a Mindenható Istennek, hogy „közös nyelvünkként”, közös kincsünkként adta nekünk a keleti rítusú katolikusságunkat!
Hála Istennek! Слава Богу!