Tel.: +36 42 889 180

Vándorkiállítás Máriapócson

A 2020. január 20-án megnyílt buszos vándorkiállítás címe – Pálosan szép az élet! – egy betű eltéréssel, kedves, játékos rájátszás a jól ismert szólásra (Párosan szép az élet). A kiállítás koncepciója – kapcsolódva a címhez – rejtetten, az elbeszélés „szövetébe” ágyazottan jeleníti meg, hogy pálosnak, s általában szerzetesnek, szerzetespapnak lenni teljes élet, amely nem a bezárkózás, hanem a kiteljesedés útja – hétköznapi és teológiai értelemben is a boldogságra vezető modern életforma. 

A vándorkiállítás a magyar pálos történet elemeit elsősorban mint közös, mindenki számára átélhető magyar örökséget mutatja be. Célja, hogy útja során ne csak a katolikus, s ne csak a hívő embereket szólítsa meg, hanem mindenkit, akit érdekel a magyar múlt, a magyar történelem.
A nyolc részből, nyolc egymástól némiképp elkülönített tételből álló tárlat részeit az evangéliumi nyolc boldogság mondatai fűzik össze. 

Az egy-egy boldogságmondáshoz kapcsolódó különböző témák nem a rendtörténet kronológiáját követik, hanem bizonyos megközelítéseket emelnek ki. 
A több ponton is interaktív, magyar nyelvű kiállítás felületein viszonylag kevés szöveg szerepel, amely a magyarul nem értő látogató számára QR-kódok útján, vagy – okostelefon, illetve internetkapcsolat híján – vezetőfüzetben olvasható angol és lengyel nyelven is.

A vándorkiállítás 2020. október 3-án és 4-én tekinthető meg Máriapócson.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Leave a Reply