Tel.: +36 42 889 180

Hódolás a Szent Kereszt előtt

2020-ban március 15-re esett Kereszthódoló vasárnap. Már önmagában különlegessé tette a napot, hogy amikor a társadalmi eseményeknek, ünneplésnek határt szabott egy járvány, akkor templomainkban minden liturgia végén elhangzott a himnusz. Jelen helyzetben, valljuk be, másként szólt nemzeti imádságunk…Másként szólt a könyörgés: „Nyújts feléje védőkart!”

Máriapócson ennek a napnak a délutánja is szép élményt hozott. Igaz, a korábbi évekhez képest csak kevesen gyűltek össze. Mintegy negyvenen járták végig a településen felállított kereszteket, hogy tisztelettel hódoljanak azok előtt. Szertartásaink gyönyörű és sokatmondó énekeivel imádkozták végig a három órás gyaloglást. Sokak számára hirdették a keresztről az utrenye kánonjával: „…megszentelés forrása mindazoknak, akik e világon élnek!”

A kegytemplomban őrzött kereszt-ereklyét vitték a menet elején. Mögötte haladtak, felváltva cipelve, azzal a kereszttel, amely a tavalyi Passióra készült. Ez egy nagy és nehéz kereszt. Magától értetődően emlékeztet Krisztus értünk vállalt szenvedésére…

A településen minden útmenti kereszt nagyon szépen rendbe van téve, környezete kitisztítva. Húsvét közeledtével ugyanezt tesszük a lelkünkkel is! “Megtakarítjuk a bűnbánattal, szépítjük jótettekkel.

Segített a felkészülésben ez az imádságos délután.

Leave a Reply